Lehetne szigorúbban is fogalmazni a képen látható golyócskák láttán, de mégis csak az aranyos kis Bambikról beszélünk.
A metszéskor a „B” terv működött, a megbeszélt időpontban megérkeztek a szőlész kollégák, senki nem felejtette otthon az azonosító kártyácskáit, így az online bejelentés után mindenki munkába állhatott, csattogtak a frissen fertőtlenített ollók és délutánra példás rendben ragyogott az egész ültetvény. Néhány napon belül a ragyogás csak fokozódik, ahogy a frissen metszett hajtások végén cseppecskék jelennek meg a beinduló nedvkeringés hatására. Ez a ragyogás pedig arra bőszíti az őzeket, hogy rávessék magukat a friss hajtásokra, megrágicsálják, megcsócsikálják és szopkodják az édes nedveiket.
Mondanom sem kell, hogy ez egy háború a szőlőtőkék és az őzek között, ahol látszólag az őzek állnak eleinte nyerésre, de a végén az ültetvény visszafogja a termését és az őzek rosszabbul járnak, mintha kivártak volna és csak a szüret előtt egy nappal jönnek lakmározni.
Harmadik félként viszont ott vagyunk mi, szőlősgazdák, el kell döntenünk, hogy beszállunk-e a harcba és melyik oldalon. A válasz nem kérdéses, hiába rendeztek az őzek szőnyegbombázást apró kis gránátjaikkal a télen, hogy kijelöljék területfoglalási szándékukat. Mi a szőlőszemekkel vagyunk, hogy azok megmutathassák milyen minőségi nedüt tudnak produkálni az egész világ örömére.
Szerencsére a harcban nekünk van egy olyan fegyverünk, ami az őzeknek nincs: villanyáram. Felhangzik az űrparancs: Pajzsot fel! És mi körbekerítjük a legkevésbé sem esztétikus villanypásztorral az egész szőlőtőke phalanxot. Az őzek pedig továbbra is vidáman szaladgálnak a környéken, csak másfelé.
