Érdekes tud lenni amikor az ember reggel ébredezik, kinéz az ablakon és elkalandoznak a gondolatai: Napkelte a Sajkodi-öböl felett -> Holdsarló -> Jó lenne egy kis sajt… -> Csíz -> Arany!
Hirtelen visszaugrunk a jelen pillanat valóságába és elárasztanak a feladatok. Te jó ég! Már egy hete hogy két aranyat is elnyertek a boraink a Veszprém Vármegyei Borok Versenyén és Nektek még nem szóltunk. Most megint írjunk egy olyan posztot, amin borosüvegek vannak? Vagy legyen szőlő? Vagy legyen tájkép? Vagy egy újabb kép a pincéről? Lassan már mindent tudni fogtok rólunk, anélkül, hogy ide kellene jönnötök.
Nem, Nem! A kóstoláshoz ide kell jönni, hogy meggyőződjetek róla, hogy a Bíbor és a Csíz Olaszrizling 2020 megérdemelte-e azt az aranyat. Most még be kell jelentkeznetek (30/492-6857), hogy biztosan fogadni tudjunk Benneteket, de májustól már állandó nyitvatartásunk is lesz hétvégéken.
Hmm. Valami kezdődik. Legalábbis a nap az biztos.